Kodoba Márton prímás büszke lenne unokájára, Florinra. A kiváló magyarpalatkai prímás születésének 80. évfordulójára játssza kedvenc dallamait unokája, ifj. Codoba Martin Florin.
Primașul Martin Codoba ar fi mândru de nepotul său Florin. Codoba Martin Florin Jr., nepotul primașului excepțional din Palatca cântă melodiile favorite ale bunicului, care în anul acesta ar împlini 80 de ani.
Dragul meu Bunic!
Dacă ai fi trăit, azi împlineai vârsta de 80 de ani. Mie și fratelui meu Marius ne pare rău că nu te-am cunoscut, dar suntem mândri că suntem nepoții tăi. Sper că ne vezi de acolo sus și te bucuri că îți ducem tradiția mai departe.
Îți ascultăm și admirăm muzica cu drag! Ne-am fi bucurat să fii prezent în viața noastră și în persoană. Nu te vom uita niciodată!
Omagiu lui Martin Codoba, la 80 de ani de la nașterea lui (1941-2003).
Primașul excepțional din Pălatca în anul acesta ar împlini 80 de ani.
Tisztelgés Kodoba Márton kiváló magyarpalatkai prímás előtt, születésének 80. évfordulóján.
Cântă Banda Pălatca, la mormântul lui Martin Codoba, comuna Pălatca (județul Cluj)
Játszik a Magyarpalatkai Banda, Kodoba Márton sírjánál, a palatkai temetőben (Kolozs megye)
Muzicanți – Zenészek:
Codoba Martin Florin − prímás
Macingo Náci − prímás
Codoba Martin Florin jr. − prímás
Macingo Liviu − kontra – braci
Radac Mihai − kontra – braci
Macingo Călin – kontra – braci
Codoba Marius – kontra – braci
Macingo Alexandru − bőgő – contrabas
Amikor először jutottam Palatkára, Kodoba Béla vendégei voltunk. Nagyhéten, ha jól emlékszem, nagycsütörtök este, vagy nagypénteken állítottunk be hozzá. Nagyon szép két napot töltöttünk ott… és oda akarok csak kilyukadni Kodoba Marcival kapcsolatban, hogy Marci akkor éppen Déván lakott, nem volt Palatkán. Öreg Imre kontrázott, Rémusz is kontrázott egyet tizennégy-öt évesen, Béla hegedült, Stefán is ott volt. És aznap, amikor mi eljöttünk, lehet, az már húsvéthétfő volt, vagy vasárnap, nem tudom, de nem is az a fontos, hanem hogy az eljövetelünk napján délelőtt megérkezett Marci Déváról. Látszott, hogy nagyon fáradt, nyúzott a hosszú úttól, de fogta a hegedűt – és megváltozott körülöttünk minden. De a többi muzsikus is, Béla is, Imre bácsi, Stefán, Árpi, mindenki… Kézzel tapintható lett a tisztelet, a szeretet, a muzsikának az íze, a végtelen magabiztossága és nyugalma, amikor Marci elkezdett muzsikálni.
Valami egészen kivételes muzsikus volt ő, olyannyira példaképem lett nekem – mindamellett ugyanúgy tisztelem az összes többi muzsikust Palatkán is és máshol is -, de Marci annyira kilóg a többiek közül, hogy már évek óta nem tudok úgy palatkait zenélni, hogy ne rá gondolnék közben, hogy ne arra törekednék, hogy biztosan tudom, hogy most ő ezt hallja, vagy elképzelem, hogy ő ezt hallja, és hogy úgy kell muzsikálni, hogy amennyire lehet, ő legyen ezzel elégedett.
Nagyon sok zenét hallgat már az ember életében, és reméljük, hogy még fogunk is hallani, de abban már biztos vagyok, hogy Marcinak nincs párja. Vannak sokan kiemelkedő muzsikusok és mindegyiknek hálás vagyok Palatkán és mindegyiket nagyon szeretem… Marci meg egészen más.
Amit feltétlenül tanulnom kell tőle a mai napig, hallgatva a felvételeit és visszaemlékezve rá, hogy mindig kiszolgált mindenkit. Akkor is, ha esetleg a kollégák már többet ittak a kelleténél, ő akkor is vitte a hátán a lagzit, a muzsikálást. Bárki kért valamit, elmuzsikálta, mindig szépen, mindig becsülettel… hát ez hallható a felvételein. Azt is láttam Palatkán többször, hogy tisztelet övezi, szeretik, nevetgélnek, amikor viccel… Mindig kedves volt, mindig segítőkész, figyelmes, okos, egy nagyon komoly jó ember volt. És egészen döbbenetes, hogy mennyi nótát muzsikált és hogyan. Tényleg biztos vagyok benne, hogy száz évben egy ilyen muzsikus születik, mint amilyen ő volt. Aki ilyennek születik, az nem hal meg soha.
Én azt szeretném az ő nyolcvanadik születésnapjára kívánni, hogy aki az ő muzsikájához nyúl, az mindig a lehető legnagyobb tisztelettel meg szeretettel tegye és úgy használja. Próbálja meg a lehető legjobban, mert ha valaki, akkor aztán Kodoba Marci biztos, hogy legalább ennyit érdemel. Ennél alább nem szabad adni.
Elhasznált, langy-meleget árasztó kora őszi este van – Magyarpalatkán ilyenkor csillag-könnyektől fénylik minden -, mikor a vallató fehér ívpapírra szegzem tekintetem, hogy rólad szóljak. Olyan ez, mintha az idei aszályban víz után kutakodnék, az amúgy is örökösen kiszikkadt mezőségi lankákon. Hol üssem le az ásót, találok-e vizet, vagy csak tetőzném a megsebzett föld fájdalmát?
A Mezőségen egy csupor vízért sokszor kellett imádkozni, de a jó zenéért soha! Az mindig volt. Az mindig veletek volt! Tiszta forrásotok aranycsillogású cseppjei mindenkihez eljutottak. Sokaknak szomját oltotta, sokunkat megszédített, vagy éppenséggel elvarázsolt. Magyarpalatkán is úgy tartják, hogy a jó forrás mindig folyik, s ha sokan merítünk belőle, akkor sem lesz zavaros, hanem csak több és frissebb. Magyarpalatkán az a fertály, ahol ti éltetek, venyigéből font, alacsony kerítésekkel van körülvéve, hogy mindenki átléphesse. Menedékhely és iskola volt, ahol nem írni-olvasni tanultunk, hanem esténként a zsupba kötött napraforgókocsányon végigdőlve ékes muzsikátokat hallgattuk. Olykor-olykor egy szelíden aláhulló csillag Arany János sorait világította meg előttünk:
“Hadd zengjen a föld és zengjen az ég!
Mert a hazának épen ily zene
Most éltető, fenntartó eleme,”
1882-ben, Arany János halála évében volt csillaghullás a Mezőségen. Az eddigi legnagyobb meteorit zuhant akkor a Palatkához közeli Mócs földjére. Hogy 2003. augusztus derekán volt-e felétek csillaghullás, Marci bácsi, azt nem tudom, de egyet tudok, amiben Vörösmarty Mihály is megerősít: “Ah zengeni fogsz te még több tél után is”. Jó földink, Wass Albert szavaival szólva, te sem tettél mást, csak “szelek szárnyán csillagösvényen hazatértél”.
Kodoba Márton magyarpalatkai prímás 1941. április 30-án született. Apja, id. Kodoba Lajos szintén prímás, aki – Kodoba Ignác és Mácsingó György nevű testvérei mellett – a környék foglalkoztatott muzsikusa volt a XX. század közepén. A családban Marci testvérei közül még négyen lettek zenészek, Ignác nevű bátyja szintén hegedült, a többiek (Kodoba Lajos, Béla és Lőrinc) inkább kontráztak. Édesapjuk halála után Marci főképpen Kodoba Ignác, “Öreg Náci” bandájában muzsikált; ezt az 1960-as évek végén, ’70-es évek elején már több hangfelvételen rögzítették. Öccsével, Bélával a ’80-as évek elejétől játszott rendszeresen együtt, ekkor állandósult a “klasszikus” öt fős palatkai zenekar, ahol a két prímás Marci és Béla, a brácsások és a bőgős személye pedig 6-8 zenész között változott. Béla korai halála után (1999. november) fiát, Florint vette maga mellé, aki örökölte apja tehetségét és átvette tudását.
Marci hegedülését nem csak a gazdag mezőségies díszítésmód, hanem a széles vonóhasználat is jellemezte, mellyel remekül vezette a zenekart. Kiválóan ismerte a mezőségi magyarok, románok és cigányok repertoárját, de az egyes emberek kedvenc nótáit is. Az 1990-es évek elején néhány évig Déván lakott, majd visszaköltözött Kolozsvárra. Palatkán kívül rendszeresen muzsikáltak a környező mezőségi falvakban (Visa, Mezőkeszü, Vajdakamarás, Mocs, Mezőgyéres, Kötelend stb.), majd a ’89-es romániai forradalom után állandó vendégei lettek a magyarországi népzenei rendezvényeknek; de meghívták őket Szlovákiába, Ausztriába, Németországba és Hollandiába is.
A palatkai bandával készült sok száz órányi felvételt most már még nagyobb becsben tartjuk. Nekem a legnagyobb zenei élményeim közé tartozik minden alkalom, amikor Vele muzsikálhattam.
Kodoba Márton “Marci” 1941. április 30-án született Magyarpalatkán.
A Mezőség egyik legkiemelkedőbb prímásegyénisége. Páratlanul gazdag és színes volt a repertoárja. Játéktechnikájában megőrizte az előző generáció archaikus stílusát, és azt igen magas színvonalra fejlesztette.
Muzsikálása rendkívül intenzív, dinamikus, ritmikus, erőteljes, ugyanakkor nagyon érzékeny.
Marci szépen szeretett játszani. A dallamokat és a stílust úgy őrizte meg és adta tovább, ahogy az öregektől tanulta. Bölcs volt, szeretet és emberség sugárzott belőle. A 2002-es válaszúti táborban végig mellette lehettem – a legnagyobb zenész és tanítómester volt. Köszönöm az életre szóló tanítást!
Még fogva tart a nyári fény, de már csak téblábol a nyár. Kertek alatt méláz, futkos mezítláb. Maradna, de nem lehet, őrt áll az idő. Fölszisszenő lombokba belemar az ősz. Nyiladozó gesztenyék, pörge levélpár, tétovázó billegéssel megadja magát. Elnyílott a mécsvirág, kéklik a katáng, hervadtan kesereg az aprószulák. A fű közül még pillogat, búcsúzik a nyár, lemondóan int nemet a cinegepár. Megnémult a tücsök, nünüke sírdogál, kioltja lámpáját a szentjánosbogár. Berkenyefán limbál a megérett idő. Útra készen. Indulás. Eljött az idő. Útra készen. Hátadon a félbe hagyott nyár. Nem zargat a messzeség, bölcs a mosolygás. Sírdogál a hegedű, árva a világ. Csak még egy kis időt. Még annyi minden… Túl korán… Hiszen még… Nem a miénk volt. Ajándék. “Az Úr adta, az Úr elvette, áldott legyen az Úr neve.” Immár hazatalált. Fönn van már a többiekkel Dávid oldalán. Csssss! Hallgasd csak! A Mindenségnek húzza már.
Kedves Marci bácsi!
